laet
Óra
 
Menü
 
Virág István alelnök

 

 
Virágné Mónika

 
Állami Intézmények

 
Vendégkönyv

 
E-mail

 
Chat
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Számláló
Indulás: 2006-03-19
 
Hirek

Következő 10 cikkElőző 10 cikk

MEGALAKULT A SZEGÉNYSÉGBEN ÉLŐK PÁRTJA

  2012.04.21. 01:23

A PÁRT ÖNMEGHATÁROZÁSA ÉS CÉLJA!

A PÁRT ÖNMEGHATÁROZÁSA: NEHÉZ EMBERT PRÓBÁLÓ IDŐKET ÉLÜNK A FELMÉRÉSEK SZERINT 3 MILLIÓ 500 EZER HONFITÁRSUNK ÉL SZEGÉNYSÉGBEN- KÖZÜLÜK MINDEN HARMADIK MÉLY-SZEGÉNYSÉGBEN-ÉS MÉG SOKUK GYERMEK.

A SZEGÉNYSÉGBEN ÉLŐK PÁRTJA DEMOKRATIKUS ÉRTÉKEK MENTÉN ÉPITKEZŐ GYŰJTŐPÁRT. VILÁGNÉZETRE FELEKEZETRE NEMRE, TÁRSADALMI STÁTUSZRA VALÓ TEKINTET NÉLKÜL VÁRJA SORAIBA MINDAZOKAT, AKIK A SZEGÉNYSÉG TÁRSADALMI SZAKADÉKÁBAN ÉLNEK ÉS AZOKAT IS AKIK EMBERSÉGÜK ÁLTAL INDITTATVA A SZAKADÉKBÓL KIKAPASZKODNI KIVÁNÓKNAK AKARNAK SEGÉDKEZET NYÚJTANI.

MINDENKIRE SZÜKSÉG VAN, AKI HAJLANDÓ ÉS TUD TENNI A SAJÁT ÉS AZ ORSZÁG BOLDOGULÁSA ÉRDEKÉBEN. A SZEGÉNYSÉGBEN ÉLŐK PÁRTJA OLYAN PÁRTNAK TEKINTI MAGÁT, MELY ELSŐSORBAN A SZEGÉNYEKNEK ÉS A KISZOLGÁLTATOTT EMBEREKNEK KIVÁNJA MEGTEREMTENI A BOLDOGULÁS LEHETŐSÉGÉT, KIUTAT KERESNI ÉS MUTATNI A KIALAKULT TÁRSADALMI SZAKADÉKBÓL, ORSZÁGOSAN KIVITELEZHETŐ ÉS TÁMOGATHATÓ ÁTFOGÓ PROGRAMJAI ÁLTAL.

TISZTELETBEN TARTJUK ÉS MEGŐRZENDŐKÉNT KEZELJÜK AZ ELMÚLT IDŐK POZITIV VÍVMÁNYAIT, VALAMINT MINDEN ELŐREMUTATÓ TÖREKVÉST, AMELY VALÓBAN ELŐMOZDITJA ORSZÁGUNK BOLDOGULÁSÁT, ÉS KÖZVETLENÜL, VAGY KÖZVETVE ANYAGI, LELKI, CSALÁDI SIKERHEZ, MEGELÉGEDETTSÉGHEZ VEZET. A SZEGÉNYSÉGBEN ÉLŐK PÁRTJA, A JELEN NAPOK KÖZÖTT A MÚLT ÉRTÉKEIBŐL ÉPITKEZVE A JÖVŐ, A BIZAKODÁS ÉS A FELEMELKEDÉS PÁRTJA.

A PÁRT CÉLJA: A MAGYARORSZÁGI SZEGÉNYEK, A RENDSZERVÁLTÁS VESZTESEINEK, KÁRVALOTTAINAK ÉRDEKEIT KÉPVISELNI, ÉRVÉNYESÍTENI A PARLAMENTI DEMOKRÁCIA KERETEI KÖZÖTT, ELUTASITVA MINDEN SZÉLSŐSÉGES ÉS DIKTATÓRIKUS POLITIKAI ELVET ÉS GYAKORLATOT, A PÁRT CÉLJA A SZEGÉNYSÉGBEN ÉLŐK TÁRSADALMI REINTEGRÁCIÓJÁNAK LEHETŐSÉGÉT MEGTEREMTENI, FELTÉTELEIT BIZTOSITANI.

AMENNYIBEN FELKELTETTE ÉRDEKLŐDÉSED, JELENTKEZZ.

E-MAIL: vafer@freemail.hu vagy telefonon: 06 30 414 4047

VARGA FERENC ELNÖK

SOS

Virág István  2012.03.30. 18:05

Anyák napja

  2010.05.02. 18:19

Ruha osztás

Virág István  2008.09.03. 16:50
Kisnyugdijasoknak ruha osztás

Uj tartos élelmiszer adomány.

Virág István  2008.09.03. 16:40
Az ADRA Alaptvány támogatásával uj tartos élelmiszer osztás.

Élelmiszer és új cipők kiosztása!

Virág István  2008.06.06. 19:26
Adományok kiosztása

Felhivás

  2007.11.07. 21:08
Valóban szegénységben élők naponta küzdenek a túlélésért,

Szeretet

  2007.11.02. 23:28
A személyhez fűződő szeretet mellett létezik egy másik, sokkal kevésbé személyes, inkább általános szeretet is, az emberszeretet.

Emlékezés

  2007.10.31. 20:44
Molnár Gézánéra emlékezünk.

Bizalmatlansági inditvány

  2007.10.31. 20:36
Bizalmatlansági indítvány a Létminimum Alatt Élők Társaságának elnöke ellen

Következő 10 cikkElőző 10 cikk

 
Névnap
 
Naptár
 
Üzenőfal

Élelmiszer adomány szétosztása. A hirek menü pont alatt.

 
LAÉT Központ honlapja

 
Tájkép

 
Nyugdíjas kuckó

 
Hun Web

Hun-Web Linkek

 
Rádíó-C

 
Apró Ingyen

Ingyenes apróhirdetés 

 

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierjèt!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre